Moziest(ék) - Batman Superman ellen - Az igazság hajnala & Suicide Squad - Öngyilkos osztag

by - hétfő, augusztus 15, 2016

Azért akartam egy bejegyzésben írni erről a két filmről, mivel egyrészt mindkettő a DC univerzum része, és lássuk be, a DC nagyon beindult mostanában, szinte futószalagon gyártják nekünk az újabbnál újabb mozikat, amiket nem lehet figyelmen kívül hagyni, ezen kívül pedig szerettem volna kicsit össze is hasonítani őket. Számomra a Batman Superman ellen is még friss élmény, ugyanis bevallom, én arra nem ültem be a moziba, így csak két hete, amikor normális verzióban tudtam megnézni, akkor kerítettem rá sort. A Suicide Squad-ot viszont moziban néztük Gyurival, évfordulós programként nemrég. Szóval most mindkét film igazán élénken él még az emlékeimben, ezért hát itt az ideje a véleményezésnek. 

Hmmmm, kezdem akkor a Batman vs Superman-el, hisz végül is ez a mozi a nagy felvezetése az utána következő filmeknek. Ezt a szerepet pedig olyan jól hozza, hogy sokak szerint egy túlerőltetett és borzasztó döcögős darab lett, amin állítólag rengetegen be is aludtak, mert nem győzték  kivárni a csattanót. Én viszont, sokakkal ellentétben nem így gondolom, nekem kifejezetten tetszett az aprólékos és mindenre kiterjedő felvezetés. Jó, persze, mind tudjuk már az összes ezt megelőző Batman és Superman filmből, hogy mi történt a szülőkkel, és mi indította el a két főhőst a gonosz elleni harcban, de úgy gondolom nem lett volna kerek a mozi, ha ezek a részek kimaradnak belőle. Szerintem nagyon jól bemutatta mindkét férfi morális és érzelmi hátterét és motivációit, valamint mesterien növelte közöttük a feszültséget és azt a haragot, ami végül egy óriásit robbant az utolsó negyven percben. Én nem unatkoztam rajta, bár bevallom, szerintem is tartalmazott üresjáratokat, voltak olyan jelenetek, amiket egész nyugodtan ki lehetett volna hagyni és semmivel sem lett volna szegényebb a sztori, de alapjában véve nem volt ez olyan rossz, mint amennyire lehurrogták a kritikusok. Nem gondoltam volna, hogy Ben Affleck ilyen jó Batman tud lenni, én igazság szerint azért is ódzkodtam az előző Batman szériától, mert sajnos nem tudom szereti Christian Bale-t, és emiatt sem néztem meg, csupán egyet, az általa forgatott Batman-ekből, azt is csak Tom Hardy miatt. De Affleck számomra nagyon hiteles volt, és igazán könnyen öltötte magára a denevérember figuráját, mintha csak rá szabták volna a szerepet, az én fejemben legalábbis könnyedén összekapcsolódtak egymással. Henry Cavill a Tudorok óta nagy szerelem, és a tökéletes Superman, nincs is erről mit beszélni. Na és persze az új Luthor is megér egy misét, Jesse Eisenberg-et eddig is csíptem, de szerintem sosem alakított még ekkorát, mint ebben a filmben. Iszonyú jól állt neki a szerep, totál kattant volt végig és ezt valami mesteri szinten űzte. Minden elismerésem, nagyon jó választás volt. Végül, de nem utolsó sorban, Wonder Woman. Sosem gondoltam volna, hogy Gal Gadot alkalmas lehet erre a szerepre, és most kiderült, hogy mégis. Olyan elegancia és erő sugárzott belőle ebben a filmben, amit őszintén szólva ki sem néztem belőle, engem ő is lenyűgözött. Szóval a szereplőgárda szerintem nagyon erős lett, és miattuk iszonyúan várom már a Justice League-et, mert biztosan epic lesz, főleg, hogy életem egyik szerelme, Jason Momoa alakítja majd Aquaman-t. Összességében azt gondolom, hogy bár a filmnek voltak hibái, és valóban döcögött is néhol, de igenis értékelhető alkotás lett, nem tökéletes és nem is felejthetetlen, de felvezetésként, aminek szánták, nagyon jól működött. 

A Justice League trailerét se hagyjátok ki!



Most pedig, a Suicide Squad. Hát... hát. Az előző mozinál nem minden esetben értettem egyet a fanyalgókkal, ez esetben viszont egy voltam közülük. Kezdem azzal, hogy a szinkron konkrétan úgy csapta agyon az egészet, ahogy kellett, egyszerűen minősíthetetlen volt számomra sok helyen. Nem jöttek át a poénok, nem adott vissza semmit abból a hangulatból, amiből a trailer szerint kapnunk kellett volna rendesen. Na igen, a trailer... Igazából, ha megnézzük a leghosszabb verziót, akkor a főgonosz legyőzésén kívül kb. le is tudtuk a filmet. Szinte az összes puskaport elpuffogtatták benne, és a legszomorúbb, hogy majdnem az összes poént is. A színészekkel kapcsolatban is felemás érzéseim vannak, a sokak által dicsőített Jared Leto számomra egyszerűen komikus volt, én sehogy sem tudtam őt Jokerként komolyan venni, vagy egy pillanatig is elhinni, hogy ő Joker. Nekem ő végig Jared volt, akinek élénkzöldre festették a haját és 2 órán keresztül hülye fejeket vágott meg idiótán vihogott. Szerintem Viola Davis is sokszor túl komolyan vette saját magát, és Cara Delevingne játéka is iszonyú vérszegény volt. Gyakorlatilag Will Smith vitte el a hátán az egész filmet, és még csak meg sem erőltette magát, ő tényleg lubickolt a szerepében. 
Igazság szerint nem volt ez annyira rossz film, mert nem szitkozódva jöttem ki a végén, egészen élvezhető volt, csak sokszor nem értettem mit is akarnak kifejezni vele. Néhol nagyon képregényesre vették a figurát, de az se ment igazán jól, aztán ahol meg komolyan akarták venni magukat, az se igazán működött. Kicsit képzavar nekem, és nagyon vegyesek az érzéseim vele kapcsolatban. Főleg, mert a Batman Superman ellen igazi sötét, DC hangulatú film lett, számomra ott átjött a mondanivaló és a világ, amibe belehelyezték a hősöket. Itt viszont valami hiányzott, nem volt meg a balansz, nem sikerült elhitetniük velem, hogy ez ugyanaz az univerzum és most ezt akkor legalább annyira át kéne érezni és komolyan kéne venni. Mert előbb-utóbb nyilván összefutnak majd a szálak a jófiúk és a rossz fiúk között... csak kár, hogy nekem teljesen elkülönül egymástól a két csapat és a két történet. Kíváncsi leszek a találkozásra, tényleg.
Egyszer szerintem egyébként megéri megnézni, de a mozijegy árát lehet, hogy valami másra érdemesebb elkölteni. Otthon, esti filmnek viszont jó választás lehet.


Nektek mi volt a véleményetek a DC produkcióiról? Tetszettek? 

You May Also Like

2 megjegyzés

  1. Egyet tudok érteni a Suicide Squad kritikáddal, habár én azért elszórakoztam rajta. Szerintem néhol marha erős tudott lenni, néhol meg nevetségesen gyenge: engem ez zavart a legjobban a filmben, ez a hullámzás. Jaredet meg mint Joker nagyonnagyon akartam szeretni, mert hát ő és az együttese, a 30 Seconds to Mars meghatározó volt kiskamaszkorom számára. (Tehát meg voltvam veszve értük :'D) Ennek ellenére nekem is fura lett a Jokere, de szerintem ez nem az ő számlájára írható fel, hanem a rendezőkére, akik ilyen totál kaotikus, összefüggéstelen és eltúlzott Jokert hívtak életre. Viszont egy nagy plusz számomra a Joker+Harley kapcsolat, szerintem marha érdekes, és simán kifizetnék még egyszer ennyi pénzt, hogy megnézzem azt a filmet, ami csak az ő kapcsolatukról szól.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Néhol engem is szórakoztatott, de ugyanilyen gyakran idegesített is. Nekem is ezzel a hullámzással volt bajom, sajnos nem erre számítottam. Más rendezővel én is kíváncsi lennék a Harley&Joker párosra, abban azért még lenne potenciál. :)

      Törlés