Úgy akartam kezdeni, hogy kisebb szünet után... de ránéztem az előző poszt dátumára és rögtön elszégyelltem magamat. Mindenesetre mentségemre szóljon, hogy nem lazsálással töltöttem az elmúlt hónapokat, és nem is az ihlet hiánya tartott távol a blogtól, csak éppen időközben közgazdász lettem és átvettem életem első diplomáját. :)

Májusban minden a szakdolgozat körül forgott, és még le sem csengett az öröm, hogy végre kész és túl vagyok rajta, vehettem is elő a záróvizsga tételeimet, amikkel egy csodálatos hónapot töltöttem együtt, éjjel és nappal is hű társaim voltak és már az ideg összeroppanás határán jártam, mire elérkezett az államvizsga napja. Nem viccelek, iszonyat kemény hónap volt, a  napok úgy röppentek el a fejem fölött, hogy észre sem vettem, fogalmam sem volt hányadika van éppen, én csak visszaszámoltam, és az idő az "x nap van még az államvizsgáig" számítására korlátozódott. Azután hirtelen véget ért, mázsás súlyok gördültek le a vállamról, és végül, két hete átvehettem a diplomámat. Azóta a pihenés vs. rohangálás vette át a szerepet, hol tengernyi időm volt, hol pedig úgy éreztem, hogy kevés ez a 24 óra a napból. Nagyon sok időt töltök itthon a családdal, vigyázok a keresztlányomra, eljárok a barátaimmal, de természetesen a könyveket ez idő alatt sem hanyagolom, sőt.

Az én ízlésemről egyébként tudni kell, hogy - mint jómagam is - igen szélsőséges. A személyiségem is a reménytelenül romantikus és a kíméletlenül realista között ingadozik, ennél fogva élek halok a romantikus regényekért, az angol klasszikusokért, kívülről fújom a Jane Eyre-t, de az Elfújta a szélnél sem volt egy időben nagyobb kedvencem. Szeretem a történelmet, a kosztümös filmeket és történeteket, és minden vágyam, hogy életem során annyi ódon kastélyt és várat látogassak meg, ahányat csak tudok. Könnyen bele tudok feledkezni egy limonádé tiniregénybe, ahol 13 éves lányok problémáiról olvasgatok, és közben szurkolok, hogy a végén mégis észrevegye őket az áhított fiú. Szóval nagyon szeretem Jacqueline Wilson és Meg Cabot munkáit, mert ezek azok a könyvek, amik úgy szórakoztatnak, hogy közben nem kell gondolkozni, csak sodródni az eseményekkel, és totálisan kikapcsolnak.

De aztán meg ott van a másik véglet, hogy vágyom az izgalomra, a valaha volt legkedvesebb természetfölötti teremtményeim a zombik, vérfarkasok, vámpírok és varázslók, imádom a borzongató történeteket, szeretem, ha fröcsög a vér, és megoldatlan rejtélyeket kell felderíteni. Éppen ezért marad örök kedvenc az elején szinte tökéletes Anita Blake sorozat, ami a vámpírok és vérfarkasok világába kalauzol bennünket, nagy adag erotikával megfűszerezve. De szintén a kedvencemmé nőtte ki magát, és máig lenyűgöz a mesteri kifolgozásával Cronin Szabadulása, mert a zsenialitás határát súrolja, minden tekintetben. Az apokaliptikus világkép, a vírus, az elkorcsosult emberiség, csillagos tízes. És a legapróbb részletekig ki van dolgozva, a múltra és a jövőre vonatkozóan egyaránt. Kingről meg gondolom nem kell túl sokat mondanom, mindenki ismeri és a legtöbben szeretik, én sem vagyok ezzel másképp, eddig még sohasem okozott csalódást. Szóval ja, romantika és horror, ötletem sincs hogyan jött ez össze, de ha nagyon szélsőségesen akarok fogalmazni, tulajdonképpen ez a két fő vonala van az ízlésvilágomnak.

Szóval ezen logika mentén, és a limonádé kikapcsolódás után vágyakozva kötöttem ki Leiner Lauránál, akinek a könyveiről már sokat hallottam - és akinek a munkásságát mára teljesen ki is végeztem. Mivel a Szent Johanna már sokszor szembe jött velem, így először erre a sorozatra esett a választásom, és őszinte leszek: nemhogy nem bántam meg, de a kedvencek közé került már az első kötet után. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a könyvsorozat iszonyú sokat segített a felkészülés napjaiban, mondhatni a támaszom volt az egy hónap alatt, amíg álló nap a tételeimmel baszakodtam, és végre éjszaka, lefekvés előtt hozott egy kis megnyugvást a gondolataimnak. Teljesen kikapcsolt, ellazított, és máig vallom, hogy sokszor csak azért tudtam elaludni éjjel, mert előtte sikerült ellazulnom valamelyik Szent Johanna résszel.

Nem állítom, hogy hibátlan könyvek, hogy néha nem kaptam idegbajt a szereplőktől, vagy, hogy teljesen reális képet fest a mai fiatalságról, mégis van benne valami, ami elvisz magával, olyannyira, hogy falod a sorokat, és nem tudod letenni, mert csak még egy oldal, meg még egy, meg még egy utolsó. Én legalábbis így voltam vele. A leírás naplószerű, egy 15 éves leányzó, Rentai Reni kezd naplóírásba és a gimnáziumban eltöltött 4 évét követhetjük végig 9 könyvön keresztül - minden félév kapott egy könyvet, de a 12. év második fele két kötetbe fért bele.

Mint mondtam, a szereplők néha a halálba idegesítettek, Laura gyakran kriminálisan lebutította a karaktereit, és lehetetlen volt elhinni, hogy ezeket a kamaszokat nemhogy középiskolába, de egy elit magángimibe felvette volna bárki is. És bár tudom, hogy ezekkel a sarkításokkal akart életet és karaktert adni a szereplőknek, és nyomatékosítani, hogy a legtöbbjük nem egy észlény, néha mintha valóban retardáltakról olvastam volna, és elképzelhetetlennek tűnt, hogy bármely mai kamasz így viselkedjen, főleg 17-18 évesen.

Ám ha ezektől eltekintettem egy nagyon szórakoztató történet kerekedett ki a sorokból, nem ritkán visítva röhögtem a poénokon, mert a többségük tényleg ütősre sikerült. A hiányosságok ellenére is igazán megkedveltem az osztályt, szinte egynek éreztem magamat közülük, és annyira jó volt visszatérni gondolatban a tini éveimbe, és felidézni, hogy mennyire szép időszak is volt az... Az első nagy szerelem - bár nekem az a mai napig tart - semmivel össze nem hasonlítható érzése, a szárnypróbálgatások, a barátságok és a megismételhetetlen sulis élmények, az, ahogyan ebben az időszakban ismerkedünk önmagunkkal és tanuljuk meg, hogy hogyan viselkedjünk másokkal... mind-mind visszaköszön a lapokról. És jó volt ebben elmerülni, kikapcsolni, újra 16 évesnek lenni, álmodozni, vágyakozni, átélni ezeket az érzéseket. Szóval mindenképpen ajánlom azoknak, akik szeretik ezt a stílust, kikapcsolódásra és nevetésre vágynak, és szeretnének kicsit nosztalgiázni. Nem fogtok csalódni a Szent Johannában, ígérem.

Azóta Laura másik két megjelent könyvét, a Bábelt és az Akkor szakítsunk-ot is elolvastam. Ezekre kíváncsiak lennétek?