ISMERJ MEG JOBBAN!

by - hétfő, március 24, 2014

Jelentem élek, nem evett meg semmi, és az influenza sem ragadott magával - habár derekasan próbálkozott vele, ugyanis az elmúlt két hétben betegségből ki-be járkálást produkáltam, nem voltak túl vidám napjaim, főleg, hogy ezalatt még a szakdolgozatommal is haladnom kellett. Mondanom sem kell gondolom, hogy mennyire élvezetes úgy olvasni, hogy a láztól mindened fáj, a szemeid pedig úgy jojóznak, hogy az összes sorból kettőt látsz egyszerre. Na de szerencsésen kivergődtem a betegség mocsarából, és egy mostanság terjedő TAG-el próbálkozom meg visszatérni, amire Cini és Dóri is jelöltek, ezúton is nagyon köszönöm nekik!
Nem mellesleg az oldalt is babásba öltöztettem, lényegesen leegyszerűsítettem a dolgokat, és most nagyon tetszik, remélem nektek is! :)

De jöjjön is a TAG, amelynek lényege: 

  • Linkeld be azt az embert a blogodba, aki kipécézett.
  • Ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi!
  • Pécézz ki hét embert, nevezd meg, és linkeld be Őket a blogodba.
  • Értesítsd Őket a kipécézésről hozzászólásban a blogukon

  1. Hivatalosan is egészség és fitness-buzi lettem, tökéletesen boldoggá tesz, ha testépítőket vagy fitness modelleket bámulhatok, imádok edzeni járni, és gyorsan bővül a fitt-receptgyűjteményem is. Mindezt a páromnak köszönhetem, aki hosszú évek kemény munkájával faragott belőlem egészségtudatos, badass csajt, amiért mindig hálás leszek neki. 
  2. Utálok hazudni, bár ez nem jelenti azt, hogy nem is tudok. Ettől függetlenül nem sok értelmét látom, én magammal és másokkal szemben is teljesen őszinte vagyok, nincs semmi okom arra, hogy ne mondjam mindig azt, amit valójában gondolok. Éppen ezért kifejezetten allergiás vagyok a hazug emberekre, nem tudom elviselni, ha be akarnak csapni, vagy hülyének néznek. 
  3. Nem emlékszem, mikor volt utoljára olyan időszak, hogy ne vártam volna semmilyen csomagot. Általában mindig van folyamatban legalább 2-3 rendelésem az eBay-ről, mert nem bírom ki, hogy ne vegyem meg a kétszázadik 'nagyonolcsó' gyűrűt, nyakláncot, körömdíszt vagy órát. Beteg vagyok, tudom. 
  4. Imádok sminkelni, és teljesen extázisba tudok kerülni akármilyen szépségápolási terméktől. Ebből a szempontból iszonyatosan nőcis vagyok, nincs az a mennyiségű ruha, cipő, kiegészítő, körömlakk vagy sminkkellék a világon, ami nekem elegendő lenne. 
  5. A legtitkosabb vágyaim között szerepel, hogy egyszer megírjak egy könyvet. Nem tudom miről fog szólni, ahogy azt sem, hogy kiknek szánnám, de azt tudom, hogy valamikor sor fog rá kerülni. 
  6. A kutyám halála óta nincs háziállatunk (májusban lesz két éve), és nem is vágyom arra, hogy legyen, pedig nagyon-nagyon szeretem az állatokat. Viszont számomra ő annyira különleges volt, hogy úgy érzem képtelenség lenne helyettesíteni. Csak ennyire tudok ragaszkodni ahhoz, amit/akit egyszer igazán megszeretek. 
  7. Egy végtelenül pozitív szeretetgombóc vagyok, azóta, hogy igazán magamra találtam, és sikerült levetkőznöm a gátlásaimat. Ez nagyon hosszú ideig tartott, még mindig sok komplexus maradt, de igen lényeges változáson mentem keresztül, amióta egyetemre járok és sok szempontból magamra vagyok utalva. 

Én Dóri után szabadon, szintén csak 3 embert választottam:

You May Also Like

6 megjegyzés

  1. Imádom a fitness-mániás embereket! :-)
    És remélem, hogy már jobban vagy!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek örülök :) Igen, már kirúgtam magam, köszönöm szépen! :)

      Törlés
  2. Hazudni én is utálok, bár már volt rá példa, mégis nagyon ritkán vagyok olyan helyzetben, hogy 'kelljen'. Sokkal jobb az igazság!
    A jelölést pedig itt is köszönöm szépen :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos adódhat olyan helyzet, hogy rákényszerül az ember, ez elkerülhetetlen.
      Nagyon szívesen, nagyon tetszett a poszt! :)

      Törlés