RESTART

by - szerda, május 29, 2013

Semmi formabontót nem jelent a cím, csak hogy végre valahára, hosszú idő után ismét itt tudok lenni, ami már lassan tényleg egy újrakezdésnek tűnik számomra. Rengeteg bejegyzésötlet, téma fordult meg a fejemben az elmúlt hetekben - azért egy kis designváltást muszáj volt már eszközölni - de semmi időm, hogy ezt meg is valósítsam. Tényleg a design hogy tetszik? :)
Ahogy ígértem, írni fogok a diéta-projektről is, mert végre-valahára úgy néz ki, sikerül is beindítani. Tegnap megvolt a PSz vizsgám is, és bár nem állítom, hogy maradéktalanul sikeresnek bizonyult (vagyis a gyakorlatot - remélhetőleg csak azt - biztos újra kell majd írnom) de nekifutottam, rengeteget tanultam, és legközelebb már könnyebb lesz. Természetesen a fellélegzés teljes egészében még messze van, ugyanis a június telve lesz vizsgákkal, de most olyan szinten lett könnyebb a lelkem, hogy máris derűsebben tekintek a jövőbe. Ma egy pár képet hoztam, ugyanis szerencsére feltorlódott egy pár újdonság - értsd: mostanság elég sokat vásároltam - szóval bemutatom a szerzeményeket.

Ez itt még a JOY-napok (és az előtte lévő egy hét) eredménye. Találtam egy nagyon cuki válltáskát (létezik még ez a kategória?) a Cosmos-ban, amit 2200 Ft-ért lehetetlenség volt otthagyni. Mostanság nagy kedvencem ez a barna szín, meg egyébként is nagyon édes, szóval szerintem jó vásárt csináltam vele. A Müllerben beszereztem egy Bourjois lakkot, mivel kupon volt rá, így a 20%-os levonással már nem találtam annyira nagyon drágának. Eddig még sosem használtam ennek a márkának a termékeit, de a körömlakkjuk elsőre meggyőzött. Gyönyörűen fed, fantasztikus a színe és nagyon tartós. Ez az árnyalat konkrétan másfél hétig volt a körmömön, és csak az utolsó napokban kezdett el lepattogzani. Mellette a barátnőmtől kapott Miss Sporty Metal Flip körömlakkot látjátok, egészen pontosan az olívás, zöldes színűt (Beetle Wings). Annyira meggyőzött egyébként ez is, hogy beszereztem a kékes-szürkés (Aurora Borealis) változatát is, bár azt még nem próbáltam ki. Nem értem a fanyalgókat (több helyen olvastam, hogy nem tartós és szar az ecset, etc.), nekem ez is legalább öt napja van a körmeimen, és tegnap kezdett csak látványosan kopni, főleg a végeken. Talán nem egy rétegben, vagy alapozó lakk nélkül kellene dolgozni. Just sayin'. 
- így néznek ki felkenve (az első kép a vonaton, telefonnal készült, nem kötött le eléggé a tanulás) - 
- egy közeli a szépségekről, már így üvegben is borzasztó jól néznek ki, és pozitívum, hogy a körmömön is visszaadták ugyanezt az árnyalatot -

A körömlakkokon kívül egyébként beszerzésre került a nyári kollekcióm, több topot, atlétát is vettem, illetve az első motivációs farmeremet, a Tally-ból. Azért motivációs, mivel ugyan rám jön, de mínusz 2-3 kilóval kétségkívül sokkal vonzóbb lennék benne (tehát nem hasonlítanék ennyire egy kötözött sonkára), vagyis azt még le kell dobni ahhoz, hogy hordhassam. Nem röhög, szükség van az ilyenekre, néha nagyon hatásos tud ám lenni, ha ránézel egy áhított ruhadarabra, amibe nem férsz bele, aztán elkap az a kutyarossz érzés, ami nagy löketet tud adni a kezdéshez vagy a folytatáshoz. Mivel végre van időm elindítani a diétámat, így nagyon várom már, hogy a mindennapjaim része legyen ez a nadrág, szeretni fogom, már csak a színe miatt is. És az utolsó, amit láthattok a képen, Thierry Mugler Alien-jének nyári verziója, az Aqua Chic, amivel muszáj volt meglepnem magam. Az Alien már első szaglásra szerelem volt, úgy érzem, végre-valahára magamra találtam parfüm téren is, viszont elsőre nagyon intenzívnek éreztem, féltem tőle kicsit, így a nyárra egy könnyedebb verzió mellett döntöttem. Nem bántam meg, az Aqua Chic is merőben tartós, friss, nőies és nagyon erőteljes illat, a nyári szellő aromájával, de számomra a bodza, a vörös szőlő és az akác is megjelenik benne. Iszonyatosan dögös parfüm - ahogy a Mugler illatok általában - ezt is tudni kell viselni, nagyon nem tucat - hála az égnek - és mégis rettentő kellemes, legalábbis nekem. De, hogy őszinte legyek alig várom, hogy elfogyjon, és megvehessem az igazit, az eredetit, mert teljesen elvarázsolt. Két napja direkt az Árkádon keresztül járok haza, hogy ráfújhassam a csuklómra, és itthon kétpercenként szagolgatom a kezemet. Viszont sajnos akkora parfümfelhalmozásba fogtam az elmúlt két évben, hogy legalább 3-4 üveget ki kellene ürítenem ahhoz, hogy lelkiismeret furdalás nélkül tudjam beszerezni az Alien-t. Habár, ha ez a szintű rajongás továbbra is kitart, lehet hogy nem fogok bírni magammal. 
- hát még az üvege is egy csoda -

Múlt hétvégén pedig anyuval indultunk Tesco-túrára, engem nyilvánvalóan oda sem lehetne beengedni, az F&F részlegen ugyanis mindig találok magamnak valamit, ami természetesen "musthave" és most akarom és azonnal. Szóval így történt, hogy vettem 6 pár szép színes zoknit, egy metál-fényezésű/hatású csodaszép cipőt, és egy - figyelj, meg fogsz lepődni - BARNA táskát, ami nekem nagyon hasonlít a Zara-féle shopperekre, azzal a különbséggel, hogy egy picivel kisebb talán, és a töredékébe kerül. Mivel nagyon régóta szeretnék egy shoppert, iszonyatosan megörültem neki, amikor megláttam, és így ez is a kosárban landolt. 
Ennyi lett volna így csokorba gyűjtve a mutogatósdi, ígérem, jövök még a héten, és igyekszem most már megsűríteni a jelentkezéseim számát. Úgy érzem ennek eleget is tudok tenni júniusban, próbálom majd úgy beosztani az időmet, hogy a vizsgák között azért tudjak rendszeresen írni, mert most is már rettentően hiányzott. Jó tanács: ne menjetek egyetemre! Na jó, természetesen csak vicceltem, tanuljatok, okosodjatok ezerrel, de tény, hogy vannak periódusok, amikor a hátam közepére nem kívánom az oly' szeretett GTK-t. Ez is egy ilyen periódus, de lesz ez még így sem. Megoldom ezt is, ahogy eddig is mindent.

You May Also Like

0 megjegyzés