A helyzet az, hogy lusta dög vagyok. Igazából ez így nem pontos, valójában időhiányban szenvedő, kifogásokat gyártó lusta dög vagyok. Persze, mondhatom, hogy a kifogások jönnek maguktól, mert ez a félév konkrétan a legnehezebb és legzsúfoltabb mind közül, ezer dolgom, problémám és tanulnivalóm van, mégis, nem szabadott volna abbahagynom.
Tavaly két és fél hónap alatt sikerült leadnom 6 kilót, elértem az 55 kilós álomsúlyt és iszonyú büszke voltam magamra. Hetente 3-4 alkalommal jártam kondiba, és olyan jól éreztem magam a bőrömben, ahogy még soha. Aztán beköszöntött a február, és realizáltam, hogy konkrétan benne vagyok a szarban. Teljesen elszámoltam magam a sulival kapcsolatban, és szinte lehetetlenné vált beilleszteni a diétát, és a kondit a mindennapokba. Ma már látom, hogy nem próbáltam eléggé. Inkább belenyugodtam a kényszerpihenőbe, és  elfogadtam, hogy akkor most egy kicsit abbahagyom, odakoncentrálok a nehéz tárgyakra, és megcsinálom a félévet így. Emiatt iszonyatosan haragszom magamra, mert most első kézből tapasztaltam meg a mondást, miszerint: folytatni sokkal könnyebb, mint újrakezdeni.
Szóval most, a második PSZ ZH-ra készülés közben szakítottam egy kis időt a motiválódásra, mert ahogy lement a ZH, indul újra a diéta. Nincs kifogás, nincs nyavalygás, nincs semmi, csak a fókuszálás a célra.
Nyilván ezt nem mindenki tudja átérezni, akinek például sosem voltak problémái a súlyával, vagy ha voltak/vannak is, de egyszerűen nem érdekli, az most valószínűleg értetlenül pislog a bejegyzés felett.
Viszont azt hiszem a többség érti, hogy miről beszélek. Hihetetlen érzés ám, amikor elérsz valamit, amire évek óta vágytál, csak eddig - ne szépítsük - túl gyenge voltál ahhoz, hogy összekapd magad, és tegyél is érte valamit. Aztán egyszer csak felszívod magad, és megcsinálod. Ezt az érzést akarom érezni újra.
Úgy akarok kimenni a strandra nyáron, hogy egy cseppet se szégyenkezzek a testem miatt. Hogy ne akarjam magam úton-útfélen takargatni, és hogy el merjek nyalogatni egy adag fagyit bűntudat nélkül, mert tudom, hogy teszek azért, hogy ne látszódjon meg a testemen. Meg akarom venni életem első rövidnadrágját.
Nem csalás, nem ámítás, én életem legutóbbi 8 éve alatt bizony hosszú nadrágokban csináltam végig a nyarakat. Ja, durva volt.
Ezen kívül pedig, legelsősorban: egészséges akarok lenni. Nem, nincs semmi bajom, de szeretném, ha ez így is maradna. Épp elég rossz példa van előttem, én viszont már több, mint egy éve igyekszem tudatosan élni, mert számomra ez elsőrendű fontosságú. Ha egészség nincs, nincs semmi. És ez a dolog lényege. Nem akarok 40 kilós "modellalkat" lenni. Nem is tudnék, annál azért sokkal jobban szeretem a hasamat. :) Egyébként is, számomra a nőies nő a "van rajta mit fogni" típus, akinek szép kerek a feneke, lapos a hasa, van melle és feszesek a karjai és a combjai. Egyszerűen csak fitt, egészséges, erős és formás akarok lenni. Ez a cél, amire most megint teljesen ráállítottam az agyamat. Nincs olyan, hogy nem sikerül, nincs olyan, hogy abbahagyjuk. Most nincs, egyszerűen nem lehet. Életemben először olyan nő akarok lenni, amilyenné már hosszú évek óta válni akarok. És meg is fogom csinálni.